Ebook: Descartes tévedése

„Könyvemet ​azzal a meggyőződéssel írtam, hogy a tudás, ezen belül a neurobiológiai tudás, az agy, a lélek mélyebb megértése nagy szerepet játszik az ember sorsában, boldogulásában.” Antonio R. Damasio

Ez kérem egy detektívregény. 1848 nyarán Phineas P. Gage építési művezető egy new englandi vasútvonal építési munkálatai közben egy kezdetben rettenetesnek, majd később csodálatosnak minősített robbanásos balesetet szenvedett. Munkaeszköze, egy vasrúd, arcába hatolva, a koponyaalapot átfúrva, az agyon áthatolva a koponyatetőn át távozva harminc méternyire ért földet. Valóban úgy látszott, csoda történt. A hat és fél kilós vasrúd egy méter hosszú, átmérője három centiméter. Gage túlélte a balesetet, sőt, fizikai gyógyulása teljes volt. Nem bénult meg, nem szenvedett beszéd- vagy memóriazavarban, személyisége viszont teljesen megváltozott. Balesete előtt Gage ambiciózus, tehetséges, szeretetre méltó fiatalember. A baleset után tiszteletlen, szeszélyes, trágár. Munkahelyét nem tudta megtartani, jövőjét tervezni nem tudja. Bolyongása során Dél-Amerikába, majd családjához San Franciscoba kerül, ott feltehetőleg epilepsziarohamban hal meg, 1861-ben. Egykori kezelőorvosa elérte, hogy öt évvel páciense halála után annak koponyáját, és a testével eltemetett vasrudat a Harvard Egyetem orvosi múzeumába szállítsák.
A könyv szerzőjének felesége, Hanna Damasio neurológus, százhúsz évvel Gage halála után nyomozni kezdett. (Jó oka volt rá, volt hipotézise, hogy mi történhetett.) A vasrúd pályájának elemzéséből kiindulva, a modern funkcionális neuroanatómia és idegi képalkotási technikák felhasználásával megállapította, hogy a vasrúd nem érintette a mozgásos működéshez szükséges, vagy a nyelvi készségek szempontjából fontos területeket. Valószínűnek látszik, hogy Gage agyának prefrontális kérgében olyan szelektív károsodás ment végbe, amely zavarokat okozott jövőtervezési készségében, és azon képességében, hogy a korábban megtanult társas szabályokat figyelembe vevő saját maga számára kedvező viselkedési stratégiát alakítson ki. De hogyan működött Gage elméje, amikor ilyen furcsa viselkedést produkált?
A Damasio házaspár nagyszámú neurológiai beteggel végzett klinikai és kísérleti munkája során arra jött rá, hogy van olyan specifikus agysérülés, amely a társadalmilag személyesen előnyösnek tartott döntések meghozatalát gátolja, és kísérő tünete az úgynevezett másodlagos érzések átélésére való képtelenség. Találkoztak egy műtéten átesett beteggel, akinek általános kognitív funkciói – épp úgy, mint Gage esetében – nem sérültek, de döntéshozatali és érzelmi defektusa volt.
Noha a megismerés legtöbb tudományos magyarázata az érzelmeket és érzéseket nem vonja be a kognitív rendszerek vizsgálatába, a Damasio házaspár és munkatársaik a racionalitás neurobiológiájával foglalkoznak, és az érzelmek mögötti idegrendszeri mechanizmusok megértését tűzték ki célul. Nem kell aggódni, attól, hogy értenénk az érzelem idegrendszeri alapjait, jelentőségük még nem fokozódna le.
Hogy miként következtetünk és döntünk a személyes és szociális térben? A „magasan intellektuális” felfogás szerint Platon, Descartes és Kant szellemében egyenként elemezzük az egyes lehetőségeket, és esetleg azért nem döntünk, mert eltévedünk a számítások mellékutcáiban. A Damasio házaspár „szomatikus marker” hipotézise szerint viszont bizonyos negatív kimenetű eseményeket azonnal (zsigerből, bár technikailag nem-zsigeri elemeket is ide lehet sorolni) elvetünk, így a továbbiakban kevesebb alternatívából kell választani. Gage prefrontális kérgi sérülése alighanem a szomatikus marker jelzőrendszer sérülését okozta. Feltehető az a kérdés, hogy a fejlődési szociopatáknál (akik tehát nem felnőtt korban sérültek meg) már fiatal korban kóros hálózatok és jelzőrendszerek alakulnak-e ki.
Damasio úgy látja, Descartes nagy hatású dualista agy-tudat felfogása tarthatatlan: a megtestesült lélek tanulmányozható az idegrendszer nézőpontjából.