cover of the book 999 fogoly

Ebook: 999 fogoly

00
08.02.2024
0
0
1942. március 25-én csaknem ezer fiatal, szlovákiai zsidó lány - köztük sok tizenéves - szállt vonatra Poprádon. Tele kalandvággyal és hazaszeretettel, a legjobb ruhájukban intettek búcsút a szüleiknek. Azt mondták nekik, hogy csak néhány hónapra mennek, gyárban dolgoznak majd, a kormányuk szolgálatában, ehelyett egyenesen Auschwitzba szállították őket. Szlovákia fejenként 500 birodalmi márkát (mai értéken mintegy 60 ezer forintot) fizetett a németeknek azért, hogy átvegyék az ingyen munkaerőt.
A szinte biztos halálba küldött gyereklányok nem voltak ellenállók vagy hadifoglyok - és nem pusztán zsidó származásuk miatt voltak kiszolgáltatottak, hanem női mivoltuk miatt is. Embertelen körülmények között, borzalmas megaláztatásokat szenvedtek el, miközben látták meghalni családtagjaikat, szeretteiket. A 999 ártatlan lányból alig néhányan maradtak életben. Történetük az elismert író, Heather Dune Macadam tolmácsolásában elevenedik meg előttünk, aki több túlélővel készített személyes interjút, konzultált történészekkel, beszélgetett szemtanúkkal és a deportáltak rokonaival. Műve a holokauszt és a nők történelmének fontos epizódját mutatja be.
Download the book 999 fogoly for free or read online
Read Download
Continue reading on any device:
QR code
Last viewed books
Related books
Comments (0)
reload, if the code cannot be seen